Catherine Dolto[1]:

Haptonómia, a nyugodt forradalom

Frans Veldmannal kétszer találkozunk a G.R.E.N.N.[2]-ben (1980 márciusában és augusztusában), továbbá egyszer nála, néhány lélegzetelállító nap erejéig.

Nehéz beszámolni ezekről a napokról, mert a haptonómia egy külön világ. Veldman hozza létre és műveli évek óta, és csak egy bepillantást kaphattunk tőle a haptonómiás szülésfelkészítésbe, szülésbe és a szülést követő néhány hónap munkájába. Olyan volt, mintha egy óriási tájat pillanthatnák meg egy résre nyitott ablakon keresztül, de már ez önmagában erős érzelmeket váltott ki belőlünk. Ami engem illet, azt mondhatom, hogy számomra, mint a testet érintő gyakorló orvos számára, jelentős fordulat ez szakmai életemben. Amióta találkoztam Veldmannal, már nem tudok úgy érni a betegeimhez, ahogyan korábban tettem. Még ha távol is állok attól, hogy a haptonómiát kitanuljam, a kérdésfeltevés, a válaszok befogadása áthelyeződött a kezembe: a kezem már másképp dolgozik, miként én magam is.

De ne gondolják, hogy ez egy külső szemlélő által észrevehető változás. Nincs igazán technika mindebben, csak arról van szó, hogy alapvetően különbözik az a mód, ahogy a testhez közelítek – a magaméhoz és a másokéihoz. Olyan darabkák, elemek állnak össze a haptonómiában, amelyeket korábban olyan különböző terapeuták gyakorlatában figyelhettem meg, akik guruként működtek. Veldman esetében ennek nyoma sincs, bár a vele való találkozás lenyűgözőbb, mint a fenti guruk nagy részével.

Nem próbálom meg leírni vagy elmesélni, hogy mi történt ezekben a napokban. Természetesen nagy élmény volt számomra, hogy láttam szülőket először taktilis kontaktusba lépni a gyermekükkel, de felismertem a szorongást is, amely e találkozáshoz kapcsolódott. Számomra alapvető fontosságú, hogy az apa-anya-gyermek hármason belül fennmaradhasson az ambivalenciához való jog. Úgy tűnik számomra, hogy a haptonómiás felkészülés és a haptonómiás szülés során az apák valós helyet kapnak, nem egy látszólagos helyet, ami a mai korban rendkívül fontos.

De még ha a Veldman által bemutatott munkában a haptonómia felfedezéséhez elengedhetetlenül szükséges is a demonstráció, fontosnak érzem, hogy ne áruljuk el Veldmant azzal, hogy a dolgoknak ezt a látványos részét részesítjük előnyben. A látványosat csak egy hajszál választja el a gondolatok eltorzításától.

Háziorvosként az tűnt számomra a legfontosabbnak, hogy a testet egészen másképp közelítik meg, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Felfedeztük, hogy – olykor-olykor, és anélkül, hogy tudnák róla – mindannyian alkalmazunk haptonómiás érintést. Veldman azt tudja megtanítani, hogy ezt az empirikus attitűdöt miként működtethetjük tudatosabban.

Felfedeztük, pontosabban újra felfedeztük az érintés, mint strukturáló, az áttételben alkalmazva lényegéből adódóan terápiás érzéket, úgy, hogy egy teljesen szemérmes kapcsolatban vettük figyelembe az affektivitást. Az érintés, ez a civilizációnk által elfelejtett (vagy elutasított) érzék lehetővé teszi, hogy az agykéreg érintettsége nélkül módosuljon a tudatállapotunk, izomtónusunk, és ezáltal a klinikai kivizsgálás is. Teljesen megváltozik általa az, ahogy a fájdalomhoz, az összehúzódáshoz, a görcshöz viszonyulunk. A cél már nem a fájdalom elkerülése, eltagadása, hanem a szembenézés vele, „belemenni”, ahogy Veldman fogalmaz, azért, hogy megakadályozzuk, hogy eluralkodjon a testen és mindenen, ami zajlik.

Az újszülött tónusának minőségét is megváltoztatja az érintés, amely a klasszikus orvosképzés keretei közt kiművelt kollégáim számára legalábbis meglepő állítás. Több, kb. héthetes csecsemőt láthattunk, akiket haptonómiásan készítettek fel a születésre, és akiket egészen megdöbbentő tónus és jelenlét jellemzett.

De ne feledjük, hogy a haptonómia egy végtelen táj. Hollandiában minden háziorvos egyéves haptonómia-képzésen vesz részt, de más egészségügyi dolgozók is részesülnek pár hónap képzésben. Még ennél is hosszabb képzésen vesznek részt azok, akik szülésfelkészítéssel vagy haptopszichoterápiával kívánnak foglalkozni. Frans Veldman, amikor épp nem oktat, akkor haptopszichoterápiával foglalkozik, ami szintén nagyon izgalmasnak tűnik azon kis benyomás alapján, amelyet alkalmunk volt megszerezni.

Fontosnak tartom, hogy a várandósokkal és újszülöttekkel való munkájára úgy tekintsük, mint egy nagy egész alkotóelemére, amely valamiféle orvosi etika, hogy ne mondjam esztétika. Egy átfogó – mentális és fizikai – profilaxisról van szó, mert számára ez tényleg egyetlen egész. A haptonómia egy olyan orvosi gyakorlat, amely teljesen természetes módon veszi figyelembe az ösztönént, mint valamit, amely szakadatlanul megnyilvánul az egyén történetében a lehető legjobbindulatú szomatikus események mentén. Régóta gondolkodunk és beszélünk a testben megnyilvánuló ösztönénről, de eddig nem volt gyakorlat (legalábbis a nyugati orvoslásban nem), amelyben e gondolatmenet tettenérhető lett volna.

Nem véletlen és nem igazságtalanság, hogy Frans Veldman munkássága oly kevéssé ismert a világban. Ennek oka Veldman óvatossága, és aggodalma, hogy munkásságát kissé mágikusan használják fel. Tartozunk neki annyival, hogy mellé állunk az óvatosságban, hogy lépésről lépésre haladunk. Nem sietünk cselekedni, mielőtt még felfognánk, nem igyekszünk megérteni, mielőtt még elfogadnánk, hogy először meg kell tanulnunk érezni (előbb a kéz, aztán az agy), el kell fogadnunk azt a valóságot, hogy oly keveset tudunk a haptonómiáról két-három alkalom után (míg a legfontosabb elméleti publikációk hollandul jelentek meg a témában, és még nem fordították le őket). De nem lesz könnyű észrevenni ezt az óvatosságot, mert lelkesedésünknél fogva hajlunk a prozelitizmusra. Veldman nagy terapeuta és nagy orvos, ritka az ilyen. Nekünk kell figyelnünk arra, hogy erényei ne forduljanak ellene azzal, hogy gurut csinálunk belőle, amivé nem akar válni (mindig elmondja, hogy munkájában nincs semmi csoda). Általa felfedeztük a haptonómiát… türelem… türelem… rövidesen jobban értjük majd, mit is jelent ez.

[1] Háziorvos, Párizs

[2] Groupe de Recherche et d’Étude sur la Naissance et le Nouveau-né (A születést és az újszülöttet tanulmányozó kutatócsoport, székhelye: Párizs)