Haptoszinézis

A haptoszinézis célja a fogyatékos vagy beteg emberek terápiás kísérése.  Arra törekszik, hogy a terapeuta és a páciens közötti kapcsolatot oly módon tegye jobbá és emberibbé, hogy a támogatott személy a saját erőforrásait a lehető legmesszemenőbben önmaga javára fordíthassa.   Nagyon fontos, hogy megértsük: nem a klasszikus értelemben vett “gyógyítás” a cél. Sokkal inkább egy olyan kísérésről van szó, amely elősegíti, hogy a személy a prognózistól és a betegség előrehaladásától függetlenül képes legyen együttélni a fogyatékosságával vagy betegségével. Segít leküzdeni a félelmeket és aggodalmakat, melyek elkerülhetetlenül együtt járnak a fogyatékosság vagy betegség által teremtett határokkal és korlátokkal.

A haptoszinézis a haptonómia egyik alkalmazási területe. Elsősorban a testi komforttal (animált korporalitás) foglalkozik, miközben tiszteletben tartja a személy emberi méltóságát. Az a célja, hogy a fogyatékosság vagy betegség ellenére az egyén ne veszítse el a helyét és a kapcsolatát a környezetével.

A haptoszinézis a haptonómia speciális alkalmazása az orvosi terápiában.
A szinézis szó azt jelenti: találkozni, együtt lenni, de azt is: segítséget hozni, megmenteni, segíteni. A kifejezést ebben az értelemben is használják: megértést adni, a megértés képességére apellálni, illetve felismerni, tudatossá válni (önmagunkra, önmagunk képességeire).
A haptoszinézis az egészségügyi szakemberek jelenlétéből, átláthatóságából és körültekintéséből táplálkozik, mely az érzelmi kapcsolat alapját képezik.  Pszichotaktilis kapcsolatot hoz létre. Fontos megérteni, hogy ez nem “a megérintett testről” szól, hanem a a személyről, akivel találkozunk. E találkozás nagyon különleges minősége hozza létre a bizalmat és a belső affektív biztonságot. A terápia egy specifikus, egyéni igényre: a gondoskodás igényére adott válasz. A szakember tisztelettel kezeli a megsegített személy egyéniségét.

A haptonómiás kapcsolat oly módon hozza létre az autonómiát, hogy eközben a megsegített személy sem függőségi, sem alárendeltségi viszonyba nem kerül.
A haptoszinézis a segítségre szoruló személy vitális intencionalitásának tiszteletben tartása révén nem a betegséggel vagy a fogyatékossággal foglalkozik, hanem túlmutat azon: fókuszában a személy van és az ő képessége, hogy a lehetőségeihez mérten a legjobban ismét felfedezze az értelmet az életében. Ezért nagyon fontos, hogy a személy önmaga mozgósítsa képességeit és erőforrásait. Neki kell felfedeznie, hogy fogyatékossága ellenére továbbra is benne tud lenni az életben, továbbra is önmaga marad, a saját érzéseivel és érzelmeivel, a másokhoz fűződő kapcsolataival.

Érdemes külön kiemelni a haptonómiás kapcsolat egyik hatását, melynek különös jelentősége van a haptoszinézisben. Ez az a változás, melyet reprezentációs tónusnak nevezünk.
Ezt a tónust – mely speciálisan az ilyen kapcsolatra jellemző – , hajlékonyság és rugalmasság jellemzi, melyek elősegítik a személy mobilizálását…
Azonban azt is fontos megérteni, hogy ezen a (technikai) támogatáson túlmenően ez a specifikus tónus az életteli állapot élményének a megnyilvánulása és kifejeződése, melynek révén a fájdalom érzete is másként, csillapított formában jelenik meg.
Ezért igen nagy a fontossága olyankor, ha a kezelés alatti mozgatás fájdalommal jár, ha az autonóm mozgás rehabilitációja a cél, valamint a “palliatív ellátás” (a haldokló kísérése) során.

(Forrás: http://haptonomy.org/va/generalPublic/haptosynesics.html)