Perimortális haptonómia

2014. március 14-16.

HAPTONÓMIA A HALDOKLÓK KÍSÉRÉSÉBEN
ÉS HOZZÁTARTOZÓIK TÁMOGATÁSÁBAN

Olyan valakivel vagyok együtt, aki nem beszél. Miként lehet máshogy kontaktusba kerülni, minthogy én magam igyekszem őt szóval tartani?” A haptonómia egy különleges kontaktus kialakítása révén lehetővé teszi, hogy szeretetteinkkel, betegeinkkel intim, biztonságot, elfogadást és feltétel nélküli szeretetet kifejező kapcsolatban maradjunk akkor is, amikor már nincs lehetőség a szavakon keresztül érintkezni. E kapcsolat legfontosabb jellemzője a tudatos jelenlét, melyben meghallgatjuk – részben az érintésen keresztül – mindazokat az érzéseket, érzelmeket, melyeket a másik személy átél, másfelől megtehetjük e kapcsolatban azokat a gesztusokat, melyek érintenek, és azokat a tetteket, melyek beszélnek.
A haptonómia a fájdalomkezelés hatékony módja, mely finom és gyöngéd volta miatt a betegségek végső stádiumában is alkalmazható. Másrészt a haptonómia alkalmazása a haldokló, szenvedő betegekkel foglalkozó személy számára enyhíti a munkájával együttjáró lelki és fizikai terhelést.

A műhelyen foglalkozunk a gyászmunka érzelmi állapotaival és azzal, hogy számunkra mit jelent a halál. Elmélyülünk az önmagunkkal és másokkal való kontaktusok formáiban, megéljük, mit jelent jelen lenni és meghallgatni valakit. Megtapasztaljuk, hogyan kísérhetünk és támogathatunk valakit a szavakon túl, az affektív kontaktusokon keresztül és miként enyhíthető a testi és a lelki szenvedés a haptonómia segítségével.

„Az érintés hatalmas szókinccsel bíró nyelv, általa kifejezhető mindaz, ami elmondhatatlan, hisz az érzés igazi nyelve az érintés.” (Ashley Montague, Touching)

A csoportot vezeti: Jean-Luc Deconinck pszichológus, integratív pszichoanalitikus, pszicho-szomatoterapeuta, az EEPSSA kiképzője, a Belga Szomato-pszichoterápiás Egyesület elnöke.

Jean-Luc Deconinck tíz éven át tartott haptonómia képzést a palliatív ellátásban dolgozók részére.

A műhelymunkára szeretettel várunk, ha:

szeretnéd megérezni hogy a kapcsolat és a figyelem terében hogyan enyhül és múlik el a testi és a lelki fájdalom  // emberekkel dolgozol, segítő hivatást űzöl // érdekel a testi empátia, az érintés, a kontaktus világa // finomítani akarsz kommunikációdon // érdekelnek a testorientált pszichoterápiás módszerek // felkeltette az érdeklődésedet ez az egyedülálló lehetőség…

A műhely pénteken 9.00-17.00 óráig, szombaton és vasárnap 10.00-18.00 óráig tart.
A csoport létszáma 14 (maximum 16) fő.

A résztvevők a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesülettől kapnak tanúsítványt a műhely elvégzéséről.

A műhely részvételi díja:

– 20.000 Ft előleg + 85 euro az egyesület tagjai,
– 20.000 Ft előleg + 95 euro nem egyesületi tagok számára.

A jelentkezéseket a 20.000 Ft-os részvételidíj-előleg beérkezésének sorrendjében fogadjuk el.

További információ és jelentkezés: Juhász Krisztina, info@haptonomia.hu, (30) 9557 884