Mi a haptonómia?  

A haptonómia módszerét a holland fizioterapeuta Frans Veldman (1921-2010) dolgozta ki az 1960-as években. Veldman a koncentrációs táborban lett figyelmes arra, milyen fontos szerepet játszik az affektív kontaktus a túlélésben. Felismeréséből bontakozott ki a haptonómia, az affektív kontaktus tudománya.
Az 1980-as években Veldman Franciaországba költözött. Így a haptonómia elsősorban Hollandiában és Franciaországban vált közismertté.

A haptonómia szó a klasszikus görög hapsis (jelentése: érintés, érzékelés, tapintás) és nomos (jelentése: törvény, szabály, norma) szavak összetételéből származik.  A haptein igéből származó hapto jelentése: érintek, újraegyesülök, kapcsolatot teremtek, kapcsolódom valamihez, és átvitt értelemben: (tapintással) kapcsolatot teremtek, hogy valakit egészségessé (egésszé) tegyek, hogy megerősítsem (a létezésében).
A haptonómia egyik fő célja az, hogy a másik személyt megerősítse a racionális létében éppúgy, mint a benne rejlő Jóban.

A haptoterápia arra épül, hogy a páciens teste „meghosszabbodik, átnyúlik” a terapeuta kezébe, karjába, testébe (prolongement). Ez a másikba való átfolyás az érzetek és reakciók alapvető módosulásához vezet, amelyre egy egész terápiás program építhető. Frans Veldman arra vállalkozott, hogy elméletbe foglalja ezeket a nehezen megragadható jelenségeket. Tevékenysége hiánypótló a befogadásra, az érzékiségre, az affektivitásra és a transzperszonalitásra építő eljárások terén, hiszen a tudományos megközelítést kiterjeszti egy olyan területre, ahol ez a legkevésbé sem szokványos. Ennek az sem von le értékéből, hogy tudjuk, a testnek ebben a dimenziójában a kimondhatatlan részt sosem fogjuk tudni felszámolni.