A haptopszichoterápia törekvése az, hogy a szenvedő vagy egzisztenciális szorongással, frusztrációval, kiteljesedettség hiányával küszködő személyeket hozzásegítse ahhoz, hogy rátaláljanak saját belső életerejükre, és ezáltal visszanyerjék lelki egészségüket.

A haptoszinézis a testi komfortérzetet igyekszik elősegíteni az emberi méltóság teljes tiszteletben tartása révén. A teljesség érzetének helyreállítására törekszik olyan személyeknél, akiknek testi integritása sérült valamilyen pszichés trauma vagy betegség következtében.

A haptoterápia arra épül, hogy a páciens teste „meghosszabbodik, átnyúlik” a terapeuta kezébe, karjába, testébe (prolongement). Ez a másikba való átfolyás az érzetek és reakciók alapvető módosulásához vezet, amelyre egy egész terápiás program építhető. Frans Veldman arra vállalkozott, hogy elméletbe foglalja ezeket a nehezen megragadható jelenségeket. Tevékenysége hiánypótló a befogadásra, az affektivitásra és a transzperszonalitásra építő eljárások terén, hiszen a tudományos megközelítést kiterjeszti egy olyan területre, ahol ez a legkevésbé sem szokványos. Ennek az sem von le értékéből, hogy tudjuk, a testnek ebben a dimenziójában a kimondhatatlan részt sosem fogjuk tudni felszámolni.